Debreceni Egyetem - ÁOK
Dr. Molnár Judit
Magatartástudományi Intézet
Kötődés, érzelemszabályozás és disszociatív hajlam a gondozói mentális egészség tükrében
Tisztelt Kitöltő! A nevem Zöld Alexandra, Egészségpszichológia mesterszakos hallgató vagyok a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetében. Diplomamunkám részeként végzett kutatásomban a gondozói mentális egészség összefüggéseit vizsgálom a felnőttkori kötődési és érzelemszabályozási sajátosságokkal, valamint disszociatív folyamatokkal. A kutatás Dr. Molnár Judit egyetemi adjunktus vezetésével zajlik. Kérem, olvassa le figyelmesen az alábbi tájékoztatót! A kérdőív kitöltése 20-30 percet vesz igénybe. Ennek során egyrészt szülőjének/gondozójának mentális egészségével kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. Ezután a saját személyével kapcsolatos demográfiai adatokkal, valamint egyes pszichológiai jelenségekkel (kötődési stílus, érzelemszabályozás és esetleges disszociatív jellemzők) kapcsolatos kérdésekkel találkozhat. A vizsgálatban való részvétel önkéntes és anonim. A kérdőív kitöltését bármikor megszakíthatja azáltal, hogy kilép az internetes felületről. Ebben az esetben az addig adott válaszait a rendszer nem menti el. Az adatok csak a kérdőívcsomag végén elhelyezett „Elküld” gomb megnyomása után kerülnek rögzítésre. A vizsgálat során egyéni adatok nem lesznek felhasználva, ezeket összesítve elemezzük. Válaszait és adatait szigorúan bizalmasan kezeljük, ezekhez kizárólag a vizsgálatvezető, a vizsgálatot végző személy és a vizsgálatban közreműködő kutatók férnek hozzá. Amennyiben a válaszadás során bármilyen kellemetlenséget tapasztal, a kitöltést következmények nélkül bármelyik ponton megszakíthatja, ha pedig úgy érzi, hogy segítségre van szüksége:- Fordulhat hozzám a zoldszandra@gmail.com email címen- Valamint a nap 24 órájában ingyenesen hívhatja a 116 – 123 lelki elsősegély telefonszámot. Ha a kérdőív kitöltése közben bármilyen kérdése adódna, keressen bizalommal emailben (Zöld Alexandra, zoldszandra@gmail.com). Köszönöm, ha kitöltésével hozzájárul a kutatásom előrehaladásához!
Beleegyező nyilatkozat:
Kijelentem, hogy tájékoztatást kaptam a „Kötődés, érzelemszabályozás és disszociatív hajlam a gondozói mentális egészség tükrében” című kutatással kapcsolatban, elolvastam és megértettem a Tájékoztatóban foglaltakat. Önkéntesen beleegyezem a vizsgálatban való anonim részvételbe. Tudatában vagyok annak, hogy beleegyezésemet bármikor visszavonhatom és kiléphetek a vizsgálatból annak bármely pontján.
Kijelentem, hogy megfelelek a vizsgálatban való részvétel követelményeinek: elmúltam 18 éves, még nem töltöttem be a 65. életévemet, nem állok alkohol vagy kábítószer hatása alatt és nem szenvedtem semmilyen gondolkodást vagy beszédet akadályozó kognitív károsodást.
Ezen beleegyező nyilatkozat elfogadásával hozzájárulok ahhoz, hogy válaszaim a tájékoztatóban leírtaknak megfelelően a kutatás során felhasználhatóak legyenek.
Az Ön neme:
2. Az Ön életkora (kérjük számokkal adja meg, pl. 25):
5. Családi állapota:
3. Az Ön legmagasabb iskolai végzettsége:
4. Az Ön lakóhelyének típusa:
A következő kérdések arra a személyre vonatkoznak, aki az Ön gyermekkora során (0-18 év) az úgynevezett elsődleges gondozója volt. Elsődleges gondozónak azt a személyt tekintjük, aki a legtöbb időt töltötte Önnel, és a napi szintű testi-lelki ellátásáért, biztonságáért felelős volt.
Ki volt gyermekkora során az Ön elsődleges gondozója? Kérjük, azt a személyt válassza ki a legördülő listából, aki a legmeghatározóbb szerepet töltötte be az Ön életében! Amennyiben változtak életében az elsődleges gondozók, akkor kérjük, a legelső gondozóra vonatkozóan válaszoljon.
Ha az "Egyéb" lehetőséget választotta, kérjük nevezze meg az elsődleges gondozóját (Fontos: ne a gondozó nevét használja, írja helyette pl.: édesanyám barátnője)
A következőkben felteszünk néhány rövid kérdést gondozója mentális egészségével kapcsolatban. Kérjük, hogy válaszaiban semmi olyan adatot vagy információt ne közöljön a gondozójával kapcsolatban, mely személyes vagy beazonosításra alkalmas adat lehet.
Az Ön elsődleges gondozója szenvedett-e valamilyen orvos által diagnosztizált mentális betegségben az Ön gyermekkora alatt?
Amennyiben az elsődleges gondozója kapott hivatalos pszichiátriai diagnózist, kérjük, írja le azt a megnevezést, amelyre emlékszik! (Ha több diagnózisról is tudomása van, kérjük, sorolja fel őket)
Ha nem tudja felidézni a diagnózis(oka)t, kérjük válassza a "Nem emlékszem rá" opciót a legördülő listából:
Mennyire biztos Ön ebben a diagnózisban?
Körülbelül hány éves volt Ön, amikor elsődleges gondozója megkapta a diagnózisát? (Kérjük számmal adja meg, pl. 12)
Ha nem tudja felidézni Ön hány éves volt, kérjük válassza a "Nem emlékszem rá" opciót a legördülő listából:
Amennyiben az elsődleges gondozója nem kapott hivatalos pszichiátriai diagnózist, Ön fedezett fel olyan tüneteket, amelyek Ön szerint valamilyen mentális betegségnek tulajdoníthatók?
Ön milyen mentális betegségnek tulajdonította ezeket a tüneteket? (Ha több diagnózist is feltételezett, kérjük, sorolja fel őket)
Az alábbi kérdőívben állításokat olvashat. Kérjük, jelölje be egy hatfokú skálán minden egyes állítás mellett, hogy mennyiben ért egyet azzal.1 = EGYÁLTALÁN NEM értek egyet 2 = TÖBBNYIRE NEM értek egyet 3 = INKÁBB NEM értek egyet (mint igen) 4 = INKÁBB egyetértek (mint nem) 5 = TÖBBNYIRE egyetértek 6 = HATÁROZOTTAN egyetértek
1. Egészében véve én egy értékes ember vagyok.
1
6
2. Könnyebben meg lehet engem ismerni, mint másokat.
3. Biztos vagyok benne, hogy mások ott lesznek nekem, amikor szükségem lesz rájuk.
4. Inkább magamra szeretek számítani, mintsem másoktól függeni.
5. Szívesebben vagyok magamban.
6. Segítséget kérni annyi, mint beismerni, hogy sikertelen vagy.
7. Az emberek értékességét az eredményeik alapján kellene megítélni.
8. Fontosabb, hogy eredményeket érjünk el, mint hogy kapcsolatokat építsünk.
9. Fontosabb az, hogy megtegyük a kötelességünket, mint az, hogy jól kijöjjünk másokkal.
10. Ha van egy feladatod, azt meg kell tenned, függetlenül attól, hogy valaki megbántódik-e.
11. Fontos számomra, hogy mások kedveljenek.
12. Fontos számomra, hogy elkerüljem, hogy olyan dolgokat tegyek, ami másoknak nem tetszene.
13. Nehezen hozok döntést, ha nem tudom, hogy mások mit gondolnak.
14. Kapcsolataim általában felszínesek.
15. Néha azt gondolom, hogy semmit sem érek.
16. Nehezen bízom meg másokban.
17. Nehéz számomra másoktól függeni.
18. Úgy találom, hogy mások vonakodnak olyan közel kerülni hozzám, mint amennyire én szeretném.
19. Viszonylag könnyen kerülök közel másokhoz.
20. Könnyen bízom meg másokban.
21. Nem okoz kellemetlen érzést másoktól függenem.
22. Aggaszt, hogy mások számára nem vagyok annyira fontos, mint amennyire ők fontosak az én számomra.
23. Aggaszt, ha mások túl közel kerülnek hozzám.
24. Aggaszt, hogy nem érek fel másokkal.
25. Vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, ha túl közel kerülök másokhoz.
26. Bár szeretnék közel kerülni másokhoz, kényelmetlenül érzem magam ezzel kapcsolatban.
27. Nem értem, miért akarna bárki kapcsolatba lépni velem.
28. Nagyon fontos számomra, hogy legyen egy szoros kapcsolatom.
29. Sokat aggódom a kapcsolataim miatt.
30. Nem tudom, hogyan birkóznék meg az élettel úgy, ha nem lenne valakim, aki szeret.
31. Biztos vagyok a kapcsolataimban.
32. Gyakran érzem úgy, hogy kihagytak valamiből, vagy, hogy magányos vagyok.
33. Gyakran aggódom amiatt, hogy nem igazán illek az emberek közé.
34. Másoknak megvannak a maguk problémái, úgyhogy én nem terhelem őket az enyéimmel.
35. Ha másokkal átbeszélem a problémáimat, általában szégyellem, vagy nevetségesnek érzem magam.
36. Egyéb teendőim túlságosan lefoglalnak ahhoz, hogy sok időt fektessek kapcsolataimba.
37. Ha valami bánt, mások általában tudnak erről, és törődnek velem.
38. Biztos vagyok abban, hogy mások szeretni és tisztelni fognak engem.
39. Felbosszant, ha másokat nem lehet elérni, amikor szükségem van rájuk.
40. Az emberek gyakran okoznak nekem csalódást.
Kérjük, olvassa el az alábbi állításokat, és a megadott hétfokú skála segítségével jelezze, hogy mennyire ért egyet vagy nem ért egyet velük.1 = EGYÁLTALÁN NEM értek egyet 2 = TÖBBNYIRE NEM értek egyet 3 = INKÁBB NEM értek egyet (mint igen) 4 = SEMLEGES/NEM TUDOM ELDÖNTENI 5 = INKÁBB egyetértek (mint nem) 6 = TÖBBNYIRE egyetértek 7 = HATÁROZOTTAN egyetértek
1. A félelem egy gyakori érzés a közeli kapcsolatokban.
7
2. Úgy hiszem, hogy a romantikus partnerek gyakran megpróbálják kihasználni egymást.
3. Soha nem tudom ki is vagyok én a romantikus kapcsolatokban.
4. Meglehetősen ijesztőnek találom a másikat egy romantikus kapcsolatban
5. Veszélyes megbízni a másikban egy romantikus kapcsolatban.
6. Normális, ha traumatikus élményeink vannak azokkal az emberekkel, akikhez közel érezzük magunkat.
7. Az idegenek nem olyan ijesztőek, mint a másik egy romantikus kapcsolatban.
8. Sosem tudnám teljesen megbízhatónak tekinteni a másikat egy romantikus kapcsolatban.
9. Általában véve, az emberek többségéhez képest összezavarodottnak érzem magam a romantikus kapcsolatokat illetően.
Ez a kérdőív 28, olyan élményekre vonatkozó állítást tartalmaz, amelyeket a mindennapokban bárki átélhet. Arra szeretnénk választ kapni, hogy Önnel ezek a dolgok milyen gyakran történnek meg. Fontos azonban, hogy a válaszok azt tükrözzék, hogy ezeket az élményeket milyen gyakran éli át úgy, hogy az alkohol vagy drog hatása kizárható. A válaszadás során kérjük, jelezze, hogy a kérdésben leírt élmény mennyire jellemző az Ön életében, és a megfelelő számot bekarikázva jelezze, hogy milyen gyakran fordul elő Önnel!0 = soha100 = mindig
1. Van, akivel megtörténik, hogy vezetés közben, vagy autóval, buszon, esetleg metrón utazva hirtelen nem emlékszik, mi történt vele az utazás egésze vagy egy része során. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
soha
mindig
2. Van, akivel megtörténik néha, hogy hallgatja, amit a másik ember mond, majd hirtelen rájön, hogy egyáltalán nem vagy csak részben hallotta meg azt. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
3. Van, akivel megtörténik, hogy hirtelen nem érti, hogyan került oda, ahol éppen van. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
4. Van, akivel megtörténik, hogy hirtelen észreveszi, hogy olyan ruhát visel, aminek a felöltésére nem emlékszik. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
5. Van, akivel megtörténik, hogy új dolgokat talál a holmija között, de nem emlékszik, hogy ki tette oda azokat. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
6. Van, akivel megtörténik, hogy olyan emberek szólítják meg, akiket nem ismer, és akik más néven nevezik, vagy határozottan állítják, hogy már találkoztak. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
7. Vannak, akik néha úgy érzik, mintha önmagukat kívülről néznék, és úgy tekintenek önmagukra és tetteikre, mintha egy másik embert figyelnének. Kérjük jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
8. Van, akinek azt mondják, hogy néha nem ismeri meg a barátait vagy családtagjait. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
9. Előfordul, hogy valakinek nincsenek emlékei az élete bizonyos fontos eseményeiről (például az esküvőjéről vagy a diplomaosztójáról). Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
10. Van, akit hazugsággal vádolnak olyankor is, amikor ő maga nem gondolja, hogy hazudott volna. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
11. Van, akivel előfordul, hogy a tükörbe néz, és nem ismer önmagára. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
12. Van, akinek olyan élménye van, vagy úgy érzi, hogy a körülötte lévő emberek, tárgyak és a világ nem valóságos. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
13. Van, akinek olyan élménye van, vagy úgy érzi, mintha a teste nem hozzá tartozna. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
14. Van, aki azt tapasztalja, vagy úgy érzi, hogy néha olyan élénken emlékszik egy múltbeli eseményre, mintha újraélné azt. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
15. Van, aki nem biztos benne, hogy azok a dolgok, amelyek emlékei szerint megtörténtek, tényleg megestek-e a valóságban, vagy csak álmodta őket. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
16. Van, akivel előfordul, hogy egy ismerős helyen van, mégis idegennek és ismeretlennek találja azt. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
17. Van, aki, miközben tévét vagy egy filmet néz, annyira beleéli magát a történetbe, hogy semmiről sem tud, ami körülötte zajlik. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
18. Van, aki annyira elmerül egy fantáziában vagy az álmodozásban, hogy úgy érzi, mintha az valójában is megtörténne vele. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
19. Van, aki néha képes arra, hogy ne érezze a fájdalmat. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
20. Van, aki néha csak ül és bámul a semmibe, nem gondol semmire és fel sem tűnik neki az idő múlása. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
21. Van, aki néha hangosan beszél magában, amikor egyedül van. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
22. Van, aki néha azt tapasztalja, hogy különböző helyzetben annyira másként viselkedik, mintha nem is ugyanaz a személy volna. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
23. Van, aki bizonyos helyzetekben elképesztően könnyedén és természetesen tesz meg bizonyos dolgokat, amelyek általában nehézséget okoznak neki (például sport, munka, társas helyzetek, stb.). Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
24. Van, aki olykor nem emlékszik, hogy megtett-e valamit, vagy csak gondolt rá, hogy megtegye (például nem tudja, hogy elküldött vagy csak el akart küldeni egy levelet), Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
25. Van, aki számára néha bebizonyosodik, hogy megtett bizonyos dolgokat, amelyekre nem emlékszik. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
26. Vannak, akik néha olyan írásokat, rajzokat vagy jegyzeteket találnak a holmijuk között, amelyeket valószínűleg ők maguk készítettek, de erre nem emlékeznek. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
27. Vannak, akik olykor hangokat hallanak a fejükben, amelyek arra utasítják őket, hogy tegyenek meg valamit vagy megjegyzéseket fűznek ahhoz, amit éppen csinálnak. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
28. Vannak, akik úgy érzik, mintha ködösen látnák a világot, az emberek és a tárgyak távolinak, elmosódottnak tűnnek. Kérjük, jelölje meg, hogy ez milyen gyakran fordul elő Önnel!
Az alábbi kérdőív különböző fizikai tünetekre vagy testi-élményekre kérdez rá, amelyeket Ön akár rövidebb, akár hosszabb időn át is tapasztalhatott. Kérjük, jelezze, hogy az elmúlt évben milyen mértékben voltak jellemzőek Önre az alábbi élmények. Minden egyes állítás esetében jelölje meg azt a számot, amely Önre a legjellemzőbb. A lehetőségek: 1 = EGYÁLTALÁN NEM vonatkozik rám 2 = KIS MÉRTÉKBEN vonatkozik rám 3 = MÉRSÉKELTEN vonatkozik rám 4 = MEGLEHETŐSEN vonatkozik rám 5 = NAGYON NAGY MÉRTÉKBEN vonatkozik rám Ha a tünet vagy testi-élmény vonatkozik Önre, kérjük jelezze, hogy orvos összekapcsolta-e azt valamilyen fizikai betegséggel. Jelölje ezt az IGEN vagy NEM szó megjelölésével az „Ismert-e a fizikai ok?” nevű oszlopban. Ha igennel felelt a kérdésre, úgy írja be a fizikai okot is amennyiben az ismert. Ha az első oszlopban az 1-es számot karikázza be (egyáltalán nem vonatkozik rám), akkor NEM KELL VÁLASZOLNIA arra a kérdésre, hogy ismert-e a fizikai ok. Viszont, ha a 2-es, 3-as, 4-es vagy 5-ös számot karikázza be, Önnek JELÖLNIE KELL, hogy ismert-e a fizikai ok. Kérjük, ne hagyja ki a 20 kérdés egyikét sem.
Néha előfordul, hogy...
1. Nehézséget okoz a vizeletürítés.
5
Ismert-e a fizikai oka?
Igen, ez a fizikai ok pedig:
2. Nem szeretem azokat az ízeket, amelyeket általában igen (nők esetében: a terhesség és a havi menstruáció időszakán kívül).
3. Úgy hallom a közelemből érkező hangokat, mintha azok a távolból jönnének.
4. Fájdalmat érzek vizeletürítés közben.
5. A testem vagy egy testrészem zsibbad.
6. Az emberek és a dolgok nagyobbnak tűnnek, mint általában.
7. Volt olyan rohamom, ami epilepsziára emlékeztetett.
8. A testem vagy annak egy része érzéketlen a fájdalommal szemben.
9. Nem szeretem azokat az illatokat, amelyeket általában igen.
10. Fájdalmat érzek a nemi szerveimben (nem vagy nem csak a szexuális közösülés alkalmával).
11. Egy ideig nem hallok (mintha süket lennék).
12. Egy ideig nem látok (mintha vak lennék).
13. Másképp látom a dolgokat magam körül, mint általában (például, mintha egy alagúton keresztül látnám vagy mintha egy tárgynak csupán egy részét látnám).
14. Sokkal JOBBAN vagy ROSSZABBUL tudom érezni a szagokat, mint általában (habár nem vagyok megfázva).
15. Olyan, mintha a testem vagy annak egy része eltűnt volna.
16. Nem tudok nyelni, vagy ha mégis, csak nagy erőfeszítéssel.
17. Nem tudom végig aludni az éjszakákat, nappal mégis nagyon aktív vagyok.
18. Nem tudok beszélni (vagy csak nagy erőfeszítéssel) vagy csak suttogni tudok.
19. Lebénulok egy időre.
20. Megmerevedek egy időre.
Kérjük, jelölje be, hogy az alábbi állítások milyen gyakran igazak Önre! 1 = SZINTE SOHA (az esetek 0-10%-ában) 2 = NÉHA (az esetek 11-35%-ában) 3 = KB. AZ ESETEK FELÉBEN (az esetek 36-65%-ában) 4 = LEGTÖBBSZÖR (az esetek 66-90%-ában) 5 = SZINTE MINDIG (az esetek 91-100%-ában)
1. Tisztában vagyok az érzéseimmel.
2. Odafigyelek arra, amit érzek.
3. Az érzelmeimet nyomasztónak és irányíthatatlannak élem meg.
4. Fogalmam sincs arról, hogyan érzek.
5. Nehezen tudok értelmet tulajdonítani az érzéseimnek.
6. Figyelemmel vagyok az érzéseimre.
7. Pontosan tudom, hogy mit érzek.
8. Törődöm azzal, hogy mit érzek.
9. Össze vagyok zavarodva az érzéseimmel kapcsolatban.
10. Amikor zaklatott vagyok, tudomásul veszem az érzéseimet.
11. Amikor valami felzaklat, mérges leszek magamra, hogy így érzek.
12. Amikor zaklatott vagyok, akkor kínosan érzem magam emiatt.
13. Amikor zaklatott vagyok, nem tudom végezni a munkám.
14. Amikor zaklatott vagyok, elveszítem az önuralmam.
15. Amikor zaklatott vagyok, azt gondolom, hogy sokáig fog tartani ez az állapot.
16. Amikor valami felzaklat, azt gondolom, hogy a végén nagyon lehangolt leszek.
17. Amikor zaklatott vagyok, azt gondolom, hogy az érzelmeim megalapozottak és fontosak.
18. Amikor valami felzaklat, nehezen tudok másra összpontosítani.
19. Amikor felzaklat valami, úgy érzem, elveszítem a kontrollt.
20. Attól, hogy zaklatott vagyok, még el tudom látni a feladataimat.
21. Amikor zaklatott vagyok, szégyellem magam, hogy így érzek.
22. Amikor zaklatott vagyok, tudom, hogy meg fogom találni a módját, hogy végül jobban érezzem magam.
23. Amikor valami felzaklat, úgy érzem, mintha gyenge lennék.
24. Amikor zaklatott vagyok, akkor is úgy érzem, hogy úrrá tudok lenni a viselkedésemen.
25. Amikor felzaklat valami, lelkiismeret-furdalásom van emiatt.
26. Amikor zaklatott vagyok, nehezen tudok koncentrálni.
27. Amikor zaklatott vagyok, nehezen tudok uralkodni magamon.
28. Amikor zaklatott vagyok, azt gondolom, hogy semmit sem tehetek azért, hogy jobban érezzem magam.
29. Amikor zaklatott vagyok, bosszankodom, hogy így érzek.
30. Amikor zaklatott vagyok, akkor elkezdem nagyon rosszul érezni magam amiatt, hogy így érzek.
31. Amikor zaklatott vagyok, úgy érzem, hogy csak annyit tudok tenni, hogy belesüllyedek ebbe az állapotba.
32. Amikor zaklatott vagyok, elveszítem az irányításomat a viselkedésem felett.
33. Amikor zaklatott vagyok, nehezen tudok bármi másra gondolni.
34. Ha felzaklat valami, időt szánok arra, hogy kitaláljam, hogyan is érzek valójában.
35. Ha felzaklat valami, hosszú ideig tart, míg újra jól érzem magam.
36. Amikor zaklatott vagyok, az érzelmeim nyomasztanak.
Az "Elküld" gomb megnyomásával véglegesítheti a válaszait.Köszönjük, hogy kitöltésével támogatta a kutatásunkat!
Licensz tulajdonos: Debreceni Egyetem - evasys V9.1 (2475) - Copyright © 2023 evasys GmbHúj ablakot nyit meg. Minden jog fenntartva. Képviselet: VSL Kft.